Találatok: [
13]
Oldalak: 1 2 > >>
Az ATV egyetlen forintot sem kapott a 182 millióból. A tévétársaság nyilatkozatban cáfolja a jó hírneve megsértésére alkalmas cikkekben megjelent valótlan állításokat.
Közel százmillió forintot juttatott az állam a kulturális főváros eseménysorozat keretében az ATV-s Mészáros Tamás cégének. Az összegért cserébe nem sikerült maradandót alkotni.
Az ünnepség után ugyan, de minden érintettel szerződést kötött a közvetítő cég azon statiszták közül, akik Orbán Viktor miniszterelnöknek tapsoltak a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a március 15-i állami rendezvényen.
Valóban fizetett statiszták álltak Orbán Viktor mellett és tapsoltak a kormányfőnek a Nemzeti Múzeum lépcsőjén elmondott ünnepi beszédénél, ezt az illetékes szaktárca ismerte el lapunknak.
A STOP információi szerint a köztudottan Fidesz-szimpatizáns Kálomista Gábor unokaöccse kapta meg az állami ünnepségeket szervező Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói székét.
A médiatörvény szerint összeférhetetlenség áll fenn a médiakuratórium egyik tagjánál – állapította meg a Népszabadság által felkért médiajogász. Varga Szilvia fideszes kurátor ugyanis egy olyan cég – a Hungarofest – igazgatója, amely reklámügynökségekkel áll kapcsolatban. Ezt viszont törvény tiltja.
Egymilliárdos keretből szervezheti az állami ünnepségek programjait jövőre a Hungarofest Nonprofit Kft., amelynek egyik igazgatója a Fidesz-rendezvények fő koordinátora, Varga Szilvia. Varga fideszes delegáltként nemrég bekerült a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumába is.
Hiába vállalta az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) kevesebb mint fél áron egy magáncég az október 23-i állami rendezvények biztosítását, az egészségügyi államtitkár megakadályozta a szerződéskötést.
Szenzáció, szenzáció, avagy a Sensation 770 milliója.
Az igazgató továbbra sem ad ki közérdekű adatokat
Találatok: [
13]
Oldalak: 1 2 > >>